Összes oldalmegjelenítés

2011. október 22., szombat

Meggyvágókkal az esőben

Valahogy nem bíztam benne a héten, hogy sikerül kimenni gyűrűzésre, ezért igazán boldog voltam, mikor a tér-idő-eszközök-emberek-járművek- madarak mind összeálltak és lett belőle egy jókedvű délután  a szabadban. Ha sikerül kimenni, valahogy a többi dolog is sokkal gyorsabban elkészül, és a munka is jobban halad. Szerencsére a szemerkélő eső miatt nem kellett a kubikban éjszakázni, azt azért nem merném!
 A mai beírástól senki ne várja, hogy bővelkedik majd sokféle madárról készült képben. Persze fajok voltak bőven, Füzikék, Vörösbegyek, Ökörszem, Rigók, Széncinege, Kékcinege, akit a kezemben is tarthattam, nagyon összemelegedtünk:), de ez inkább csak nekem tetszett, azt hiszem.A meggyvágóknak viszont annyira megörültem, hogy nem győztem őket fotózni. Különösen, hogy egy hím és egy tojó is a hálóba került. Ez igen ritka pillanat!
 Magevő madár, elsősorban kemény magvak, vadcseresznye, galagonya, juhar, kökény és kőris terméseit és rügyeit fogyasztja, de megeszi a hernyókat is. Erős csőrének nyomai meglátszottak gyakorlott, de kíváncsi madarászaink ujjain. Némi gondolkodás után én is kipróbáltam, a gyengédebben csípő hím madár csőrét, de elég rendesen meglátszott. Pedig udvarias volt velem!
A színbeli különbség jól látszik a két madár között. A hím sötétebb ( itt lefelé hajol), és ha a barnának lenne szépség fokozata, nálam ez 10-est kapna! Talán a fahéj és a gesztenye összekeverve adná megközelítőleg ezt a hatást. Bár inkább az ételek eszembe se jussanak még! Annyi éhgyomorral eltöltött hétköznap után ez a mai ebéd felért egy kiütéssel.Ha engem gyűrűztek volna ma, azt hitték volna, hosszú afrikai útra készültem fel, kb. 8-as zsírral. Talán el is indulok, persze nem repülve, azt nem szeretem, csak nézni!
Jöjjön még egy pár kép erről a harcias madárról, aki szerintem teljesen tisztában van saját képességeivel.
Nem érdemes felbosszantani!!!
Ha valaki ujjat húz vele, inkább fusson, merre lát!!!!

Lehet, hogy a kubikban randalírozókra is rá lehetne uszítani őket??? Elgondolkodtató lehetőség!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése