Összes oldalmegjelenítés

2017. május 27., szombat

Haza mentünk otthonról


Tudtam, hogy eljön egyszer a pillanat, mikor én is belecsöppenhetek azok közé a szerencsés osztályfőnökök közé, akik elmehetnek a kölykökkel a határon túlra, ahol gyönyörű tájak, magyar szó és kedves emberek várnak. Kicsit sokat kell fotózkodni, kézben a határtalanul pályázat logójával, no és a kaják meg a szállás első rangú. Kb. ennyi volt a tapasztalatom a Szerbiai kirándulások élménybeszámolói után. Illetve elkönyveltem azt, hogy én nem megyek soha, mert más feladataim vannak. Vagy nem akarnak magukkal vinni? Ki tudja. :)

A saját tapasztalás azonban mindennél többet ér. Gondolom a gyerekeknek is rengeteg új élmény volt, de nekünk , felnőtteknek, aki előtt ez a határ nagyon sokáig a túloldal, a másik világ érzését adta, most eltűnni látszik. Sok kérdés, sok érzés feljött bennem, melyek vagy beigazolódtak, vagy egyszerűen nevetségessé váltak.

De kezdjük csak az elején. Azt hiszem kis csapatunk két szakavatott vezetőt kapott buszsofőrünk, Béla és sportos kollégánk  Robi személyében, hiszen ők kora felnőtt korukig Zentán éltek, ismerik a helyi szokásokat, a helyeket, melyeket érdemes megnézni. Rengeteg élményük van és jó volt látni átalakulni őket, ahogy a határon átkelve cinkos mosolygással, vagy éppen a pörgős szerb nyelven kommunikálva közlik a helyiekkel a kávézós szokásainkat, vagy éppen azt, hogy bár magyar rendszámú a busz, a rendőri igazoltatásnál lazán megszólalnak az Ő nyelvükön. Fura lehetett úgy élni kisebbségben a hazában, ahol büszke magyarságukat gyakran letörve, megalkudva mindenkivel, lehetett szeretni csak az ősöket, vinni tovább a múlt hagyományait, a nyelvet.

Mi van ma a két nép között? Számomra az jött le, hogy míg régen mi magyarok kicsit a nyugat hangulatába utaztunk a Vajdaságba, fejlettebbnek látva azt a régiót, erősebb lehetett a szerbek hatalma Ma, talán annak köszönhetően, hogy Magyarország az Eu erősítő karjainak hatására határozottabbnak tűnik,talán az itt élő magyarok erejét is megnöveli. Bíznak bennünk, remélem nem ok nélkül. Jó lenne, ha bizonyítanánk nekik minél többször támogatással, ha mást nem barátságok erősítésével, hiszen mi magyarok együtt sokra vagyunk képesek. A két nép közt előfordulnak vegyes házasságok, de elsősorban úgy, hogy magyar lányt előszeretettel vesznek el szerb fiúk, tudván, hogy kedvesek, háziasak (no, persze ez nehezen általánosítható), de fordítva, szerb lányt nem szívesen adnak magyar fiúhoz. Gondolom a név eltűnése, sattaratta miatt...

Szabadkán az érzelmek hullámvasútján jártam, hiszen újra sétálhattam azokon a  helyeken, ahol egykor apukámmal Vojvodina feliratú busszal érkeztünk Szegedről. No, persze azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lehető legjobb rizses csokikat, cigirágót, eurokrémet vegyük meg, majd válasszunk téli csizmát, vagy éppen olyan menő sportcipőt, ami tuti nincs senkinek a suliban. No, meg is kaptam akkoriban mindenkitől az "alpina" márka miatt, ami jár! Apu sokat mesélt az ottani emberekről, élveztük, ahogy magyarul beszélhettünk az ott élőkkel sok helyen a városban. Gyönyörű épületeivel belopta magát a szívembe most ez a város, hiszen nem láttam még egyet, ahol ennyi szecessziós épület lenne. Zsinagóga, amit most újítanak, a Raichle palota, a városháza a díszkúttal mind-mind az egykori gazdag művészeti életet és büszke magyarságot hirdetve a nagy történelmi alakokkal. Ma a díszteremben együtt lobog a horvát a szerb a bunyevác és a magyar zászló, hiszen a képviselők sok nemzetiség érdekeit hozzák elő itt.De nem is lenne ezzel baj, ha jól értettem, egy ember annál több, minél több nyelven beszél.

Palics a tavával, az állatkertjével nagyon jól esett már, hiszen a természet közelből sokkal jobb, legalábbis nekem biztosan. Lazultunk, vizet vizsgáltunk, fotózkodtunk egy helyes pasival a parkban, kicsit fémszívű Vermes Lajos sokat adott ennek a városnak. Haza hozta az olimpiai eszmét.

Zenta olyan nekem, mintha kicsit Szegedet látnám. Legszebb része talán a Tisza part, mi más, hiszen a gesztenyesor árnyékában sétálgatni nem mindennapi élmény. És ott a park....., a városháza, aminek megmásztuk a tornyát, ekkor már elég sok vádlinövelő lépcsőzésen vettünk részt, de valahogy a vége ezeknek mindig valami szép. Ekkorra a gyerekek már eléggé összeszoktak, énekeltünk a főtéri pavilon alatt, este ki a naplóját írta, ki szerepet tanult, ki a lábát melengette, ki a wifikódot kérdezgette mindhiába.




Szokatlan a cigifüst, ami mindenütt átható. Nem is tudjuk, milyen jó is itthon a sok tiltás , persze ennek ára is van. Aki dohányos mindenütt csak kiszorul. Fura még a sok kóbor kutya. Nem harapósak, de mégis mennyi van! Mi lehet itt tavasszal, csupa szabad szerelem, kiskutyák.....nem is sorolom.

Nem vagyok egy nagy történelem és várak szakértő, de ezen a területen tiszteletparancsolóak ezen építmények. Mai formájukban is lenyűgöztek méreteikkel, trükkös megoldásaikkal. Péterváradon, miután a katakombák elnyeltek bennünket, bezárult a vas ajtó, jött egy kisebbfajta rémtörténet, ami csak pár ember fejében motoszkált, mi szerint innen tuti nincs kiút, nem lesz vége soha a megpróbáltatásoknak.....de mégis. Imádtam az embert, aki ajtót nyitott a fényre. Kiérve vicces volt minden, még az is, ahogy egy mozgó árus a portékáját közvetlenül a földön ülő gyereksereg elé vitte, mintha életmentő vizet hozott volna. Helyette persze hűtőmágnes, kicsi pisztoly, trükkös rágó, zseblámpa, mintha minden az elektromos sokkolásra menne ki. Egyszer beugrottam! Hangsúlyozom, csak egyszer! :)

Szendrő és később Nándorfehérvár is sorra jött, ahol a fegyverkiállítást nagyon élveztem. Én, aki ki nem állhatom ezeket a gyilkos vackokat. Mi van? Néha változik az ember egy kicsit. Ja és a végvárak büszke védői leszármazottaikban is őrzik ezt az érzést, ez jó!

Torontálvásárhely meg olyan, mintha tényleg hazaértünk volna. Az ott élők a mi környékünkről települtek anno oda, megőrizve az ősök tárgyait, emlékeit. Szeretet van köztünk ezt valahogy szavak nélkül is le lehet venni és ez olyan jó. Napokig visszatért a gondolat, hogy egy ottani kisfiú belépett a mi egyesületünk soraiba, amúgy tiszteletteljesen, a szalakótáról előadást tartva. Szereti a természetet, a madarakat, remélem hallunk még felőle. Kaptam szalakóta odut, saját készítésűt, meg rajzot is, saját készítésűt, meg verset is, meg mesét, meg..........meg még el sem tudom sorolni mennyi kedvességet!





Mi is vittünk persze pár dolgot, remélem ügyesen használják majd és olyan szeretettel amilyennel vittük!
I love Délvidék! Még találkozunk! :)