Kása-erdő sok rigóval

 
Vasárnap délután a Kása-erdő felé vettük az irányt Zsömivel . A séta meglepően jól indult, semmi előre rohanás, gazdi rángatás, még a szomszédban lévő kutyák ugatására sem válaszoltunk. Szóval ez a kutya megjavult és kulturált ebbé változott, gondoltuk. Vagy csak az előre sejthető kalandok reménye hajtotta a jóságra?

Az erdő csak két utcányira van tőlünk, ezért a közelbe érve a távcsövet elő is készítettem. Az egyik nyárfa tetején egy Fenyőrigó ücsörgött. Szerencsére a  fa alatt keresgélő fekete rigók kedvenc kutyánk figyelmét alaposan lekötötték, ezért még egy fényképre is volt idő.A fények nem kedveztek a fotózásnak, de talán felismerhető. Itthon aztán le is festettem, egyre jobban tetszik ez a madár.

Tovább sétálva a szebb napokat ért erdei játszótérhez értünk. Itt is sok volt a Fekete rigó, a távolban egy magas fán pedig Egerészölyv gubbasztott. Fakopáncs,Széncinke és Kékcinke is hallatszott a fák közt. A szürkeség miatt elég nehéz volt a madarászás.Szép volt, ahogy a borostyán a fákra futott. Ezt az erdőt évek óta szeretné a város valamilyen céllal birtokba venni, egyenlőre a futók, lovasok, kirándulók használják. A hajdani úttörőtábor szétrabolt romjain a bmx-esek gyakorolnak. Tényleg gazdátlan kicsit a környék, szemétlerakónak is gondolják egyesek, nyáron pedig a kullancsveszély miatt nem sokan engedik ide a gyerekeket. Jó lenne egy olyan megoldás, ami a természet és a környékbeliek érdekeit egyaránt szolgálja.A Liget sorra érve Zsömit alig lehetett kihúzni az erdő alól, ahova az itt lakók krumplihéjat, almát raknak ki az idelátogató őzeknek. Persze ő azt hitte, hogy neki szánták. Imádom ezt a kutyát!

 Az erdő túlsó oldalán fut a Hódtói csatorna első szakasza, itt is egy kb. ötven fős Fenyőrigó csapatba sikerült belefutni. Innen fordultunk vissza, mert sok volt a szembejövő kutya, ami felizgatta a kedélyeket.

Süvöltő szél, Kis bukó a tavon

Tegnap még úgy éreztem, a hétvége összes madaras élménye az lesz, ha festek magamnak egy madarat, amit a meleg szobában nézegetek majd. A választásom a Süvöltőre esett. Miért is? Csak úgy!

 
Ma végre sikerült újra a Kubikban sétálni. Az előzetes hírek alapján újra megjelent a fás tavon egy Kis bukó, leginkább ő izgatta a fantáziámat. Persze itt mindig lehet valami különlegessel találkozni!Erősen süvített a szél a tó körül.  Első meglepetés egy Kerecsensólyom volt, aki már máskor is megjelent az út menti tanya fölött. Jellegzetes röpképe, tarka mintázata szépen látszott.

Az első tavon azonnal megláttuk a Tőkés récék csapatát, majd kis időt távcsővel szemlélődve egy világosabb torkú, vöröses barna fejtetőjű, sötét hátú kis madár akadt a keresőbe. Végre meg van a Kis bukó, amire oly sokáig vártam. Persze a tojó után jó lenne még a hímet is begyűjteni, furcsa, hogy ezek soha nincsenek egy helyen? Régebben a hím jelent meg hasonlóan ehhez. A második képen középtájon, egy magasabb fácska mellett balra, ott van! Ha megtalálod, jutalom a szerkesztőségben.

 Tovább sétálva néhány fagyos élmény következett. Ha süt a nap a jégre, gyönyörű dolgok képesek kirajzolódni. A mélyebb részeken vékony jégréteg alatt sarjadnak a növények. Furcsa dermedt, zárt világ.

Két tollat találtam az úton, jó lesz a gyűjteménybe. Talán fácán.

Az etető körül időztünk még kicsit, rengeteg Kék cinege és Szén cinege volt , Zöldikék, majd nem sokára egy Karvaly, aki láthatóan ismerte a terepet. Egerészölyv is akadt az égen legalább négyszer, meg egy egér, aki már nem élvezi a januári napsütést, bár a képen olyan, mintha mosolyogna.

Naplementéig a pusztában

Egy kisebb madarászokból álló csapattal Kardoskútra mentünk délután. Már az úton nézelődve Fenyőrigók és "kedvenc" Seregélyeimből álló vegyes csapat került elénk. Miért "kedvenc"? Mert egy szemtelen, hangoskodó párocska tavasszal belakta a kertünket, tojást raktak kettesben az eresz mögé, majd a kikelő édes fiókákkal feldúlták az udvar nyugalmát. Ha kiléptünk a teraszra, hangos rikácsolással adták tudtunkra a nem tetszésüket. Azt hiszem azt gondolták, hogy alapvetően ők laknak ebben a házban és nagy kegyesen eltűrnek bennünket, embereket is.
Az úton többször is megálltunk és nézelődve távcsővel, spektívvel, különféle ragadozókat láttunk. (A közeli képek Wikipédiás illusztrációk.) Számomra legnagyobb élmény egy egészen közel felettünk szálló Gatyás ölyv volt, akit most már egészen biztosan el tudok majd különíteni az Egerész barátjától. Gyönyörűek voltak a fények a madarak tollain, jól látszott a fehér farok, sötét szegéllyel. Voltak Kékes rétihéják is, majdnem mind tojó, a hímeknek máshol akadt dolguk.  Jó kimenni olyanokkal, akik ismerik a fajokat, el lehet tőlük tanulni egyet, s mást.

A magasabb kilátó tövében és persze az egész területen hatalmas a belvíz,nem is mentünk fel, csak a tövéből figyeltük a felettünk elhúzó Nagy lilikeket és Darvakat. Mi lesz itt tavasszal? Gólyatöcs paradicsom!

 

Az idő egyébként olyan őszies volt, a fényektől, meg a rengeteg ökörnyáltól. A legtöbb fotót a régebbi kilátónál készítettem. A közelben a Lilikek a vízen pihentek, majd hatalmas csapatokban szálltak tovább. Nagy kócsagok, Szürke gémek is vizsgálgatták a vizet. Gyönyörű volt a még egyszer előbukkanó, majd újra lemenő nap látványa a felhőkkel és a tocsogókkal. Nagyon romantikus ilyenkor ez a hely!

Tavasz a télben

Sétára csábított ma a napsütés bennünket. Fő cél a kutyasétáltatás volt, de azért távcsövet és fényképezőt is vittünk magunkkal. Az olvadó hó, meg a belvizek miatt elég nehéz a terepen közlekedni, ezért Körtvélyes felé vettük az irányt, ahová a gátig kocsival betonon be lehet menni. Az út kellemes volt, csak Zsömi lihegése töltötte be kissé az orromat. Annyira izgul, nem tud a fenekén ülni, ha utazunk, előre kell néznie a sofőr mellett.

Ahogy kiszálltunk, rögtön bevetette magát a vad természetbe, nem zavarta a jéghideg víz, sár, növények, sőt még a közelben lövöldöző vadászok hangja sem.

A napsütés egy siklót is kicsalt rejtekéből. Ő nem menekült el tőlünk, ellentétben a fákon repkedő Őszapó csapattól, akik Zsömi közeledését nem vették olyan szívesen. A bokros részen Széncinkék, Kékcinkék voltak még.

Elindultunk a gát tövében Körtvélyes felé. Első ragadozó egy Vörösvércse volt, aki gyönyörű repülési technikáját mutatta be, majd láthatóan nagyon óvatosan távolabbi villanyoszlopokra szállt le, ahogy közeledtünk. Zsömi közben vadászkutyásat és kotorékebeset játszott, az összes szagmintát begyűjtötte és legszívesebben a létező összes lyukba benézett volna.

Az ártérről a magas víz miatt kiszoruló őzek és nyulak több csapatban legelésztek és pihentek a szántókon, mintha csak nevettek volna a másik irányban lévő vadászokra.

 

Egerészölyveket, Barna rétihéját, és talán egy Rétisast láttunk a távolban üldögélni a szántásban,  nem repült fel, de hatalmas méretével  így is lenyűgöző volt. Sajnos a távolság miatt a fényképezőnk kevésnek bizonyult.