Összes oldalmegjelenítés

2016. augusztus 10., szerda

Hely, melyet a Jóisten bizonyosan jókedvében teremtett...I.

A családi kirándulások azt hiszem leginkább arról szólnak, mindegy hova, de mozduljunk ki együtt, most! Otthon már megfigyeltem, a szabadságnak mondott idő alatt is találunk olyan elfoglaltságot, ami külön szólít bennünket. Gyerekek a szobában, vagy épp valami fontos találkozón. Anya a konyhában, vagy a kertben, vagy madarászni, apa a TV előtt, vagy horgászbottal a kezében a Tiszán sodródva ,és sorolhatnám... No, de ha kirándulunk, töményen kell "elviselni "egymást, néha talán újra megismerni, kik is laknak együtt velünk.
Idén elindultunk egy régen vágyott ország irányába, sok tervvel, és némi önkontrollal, hiszen Olaszország a maga változatos természeti formáival, csodás művészeti értékeivel akár egy hónapra is simán lekötné bárki figyelmét. No és akkor még nem is beszéltem a programokról, a kávéházakról, az éttermekről, emberekről.....
Az első szállásunk a Comói tó partján volt, de útközben szerettünk volna valamivel megtörni a gumikerekek monoton suhogását, így Veronát céloztuk be némi sétára. Ötletadó a Levelek Júliának című film, melyben a főhősnő rátalál egy aprócska kis utcára, melyben vagy egy régi kis erkély.
A legenda szerint ezen a helyen Júlia az éj sötétjében rátalált az igaz szerelemre, valami Rómeó nevű srácra. Meg van a sztori? Szóval emiatt rengeteg névtelen és megnevezett levelet rejtenek el a turisták a fal repedéseibe. A filmben a lány kilesi, hogy a leveleket este egy csapat tapasztalt olasz hölgy összegyűjti, majd megválaszolják őket, mintha ők lennének Júlia. Segítő szándékukhoz csatlakozik persze hősnőnk is, aki egy kimozgósodott tégla mögül előkerít egy 50 éve megbúvó levelet......no, nem lövöm le a poént, persze a lány is rátalál majd az igazira, ahogy kell!
Láttuk a filmet,ami  figyelem, egyértelműen alapmű romantika kedvelőknek! Azóta feltett szándékunkká vált lányommal, hogy erre a helyre egyszer el kell jönni! Azt hiszem nem csalódtunk. Igazi különlegesség Veronában ez a kicsi utcácska, a Casa di Giulietta.
Furcsa érzés ragadja magával az ideérkezőket. Már a közelben fokozódik a tömeg, de senki sem siet, hanem inkább kíváncsian nézelődik. Egyre sűrűbbek a falfeliratok: szerelmes üzenetek, fiú-lány nevek a világ minden tájáról. Több ezer felírat egymás hegyén hátán. Olyan is akad, aki rágógumival leragasztja az alul lévőt és a rágóba írja bele kedvese és  a maga nevét. Mások hely hiányában a felfutó növények levelét használják. No és lelakatolják amit csak lehet.
A kis udvarban egyből magával ragad az erkély látványa, ahol kettesével fotózkodnak az emberek. Meglepő volt, egy fiú-fiú páros, akik előbb csak selfie-ztek, majd egy csók közben hasonlóan. Lentről azért volt némi felhördülés. Két Rómeó? Hova megy ez a világ?
Lent Júlia szobrának másolata van az udvaron, mert az eredetinek fényesre simították a cicijeit, majd bevitték a múzeumba. A másolat persze most is ott áll, fényes keblekkel, hiszen azt gondolják, hogy ha megérinti őket valaki, az megtalálja az igazit. Persze ez előtt is tömött sor áll legalább napi 10 órában. Ha sikerül elvonatkoztatni a környező boltok turistacsalogató gagyi szívecskés cuccaitól, egész jó kis hely ez. Fent a házban kiállítás van, ami persze a híres sztorival kapcsolatos. Gyönyörű a kazettás festett fa mennyezet, és az olaszosan emberközpontú, élhető, és ízlésesen díszített belső terek sora. 


A városban sétálva a Colosseumot sem szabad kihagyni, de egyszerűen csak sétálgatni az épületek között, csodálva a dúsan burjánzó erkélyek és patinás homlokzatok sorát igazi varázslat.




A piac egy Piazza delle Erbe nevű téren van, sok olaszos ajándék ötlettel, amiből a színes és furcsa formájú tészták, a képeslapok és a velencei maszkok talán a legszembetűnőbbek. Innen nyílik egy utca, melynek az elején egy cápa bordája van felfüggesztve csodás klasszicista épületeket rejt. A nyüzsgő tömegben jólesik egy kis szökőkút, ami alatt a kutyák is hűsölhetnek. Azt hiszem ide még vissza lehet jönni, mert van miért.....(folyt. köv.)

2016. május 16., hétfő

Az igazság odakint van!

Hihetetlen régen volt, hogy blogírásra szánjam el magam. Remélem ez egy újabb vízválasztó lesz, melyben a sok hűhó semmiért dolgok háttérbe kerülnek és a fontosak jöhetnek előre. Jelesül, hogy van az ember, aki dolgozik, munkájában elmerül és van az ember, aki meg valójában legbelül csücsül és néha előbújva beszól, hogy most már neki is jusson egy kis figyelem.
De kitől is? Persze főleg magunktól, de fontos, hogy mástól is. Valahol olvastam, hogy honnan tudod, hogy valaki szeret? 
"Hát mindig megtudod abból, ahogyan bánik veled."
Szóval, ha figyel rád, megérzi, ha bajod van, nem csak a maga örömét és kedvét keresi, hanem időt szán arra, hogy megértsen. Persze egyfajta minőségi időt, ami alatt a szemedbe néz és nem a telefonjával matat példáááául. Mindenkinek javaslom erre a célra a természetet, ahol mindig minden gondolat a helyére kerül valahogy. Sétáljunk hát közösen arrafelé!
Ilyen minőségi idő számomra például a madarászás, ami egészen más gondolatokkal tömi teli a fejem, mint a hétköznapiak. A sándorfalvi halastavak felé közelítve az algyői irányból, már éreztem, ennek a délelőttnek jól kell sikerülnie, hiszen végre süt a nap, és az előzetes hírek szerint a területen valami különleges légáramlat idesodort egy Terek cankót. Akinek ez nem mond sokat, legyen elég annyi, hogy tapasztalt madarászaink már csak a hírére is összerezzentek és hanyatt homlok kocsiba pattanva  a látására siettek. Fura kis madár ez, a parti madarakhoz hasonlóan ő is az épp félig leeresztett halastó sáros részénél keresgél férgek után . Mintha folyton rohanna, fejét egyik oldalról a másikra csapkodva futkározik. A spektívvel igen jól sikerült megfigyelni, épp egy havasi partfutó közelében keresgélt, ami szintén egy színpompás kis ékszerdoboz a területen.
                                         (fotó:Zoltán Kovács)
Jó volt újra látni a bütykös ásóludakat, a gyönyörű vörösesbarna foltokkal, és piros csőrrel, no és a csigaforgató igen nagy kedvenc nálam, szintén a piros csőre és a kissé duckó formája miatt.
Fotó:
http://www.discoverislay.com/oyster_catcher_islay.html
Szonja a társaság legifjabb tagja azt hiszem születése, vagy inkább még régebb óta madarászik, hiszen ilyen szülőkkel más nem is lehetne :) Fantasztikus a memóriája, lazán felismeri a madarak jó részét két és félévesen, közli az anyukájával, mikor épp egy nádat adtak neki játszni, anya, söprögetek a bugával. (Ja, hogy a nádnak buga virágzata van, ő meg csak úgy bevágja így lazán.) De ismeri a kis sárszalonkát, a búbos bankát, amit egyszer egy fél éve egy jelvényen mutattunk neki. Nehéz megfogni ebben a témában, azt hiszem az óvónénik is összekaphatják a tudományukat, ha vele akarnak vitatkozni madárfelismerésben.

Gyönyörű volt, ahogy a kanalasgémek egészen közel kishalak után kutattak a vízben, tudomást sem véve róla, hogy mi csak figyeljük őket, no meg a szél épp ellenkező irányból kócolja a frizurájukat.Eszmei értékét egybevéve egy hárommilliós kis kompánia keveredett elénk. ( 500000Ft/db) Ha már felmerült a téma, volt egy Rétisas is, aki  kerek 1 milliós értékével verte a mezőnyt.Milyen jó, hogy ezek a dolgok és élmények mind olyanok, ami pénzért nem megvehető és persze nem mellesleg el sem vehető senkitől.
Fecskékből is volt rengeteg, parti, molnár, füsti és sarlós verzióban, rájuk már alig esett figyelem. A kaba sólymot nem láttam, de reménykedem a legjobb hangtechnikus madarászban, aki kihozott magával valamiféle fényképezőgép félét, az elején volt egy elég nagy objektív, tuti van pár gyönyörű fotója megint. :)

Szezonnyitónak nem is rossz ez a mustra, bízva a hasonló folytatásban.....jó madarászást, túrázást mindenkinek! Bocsi, a fényképek a blogban telefonosak, a gépünk nagyon szeret manapság Pesten lenni.

2016. január 3., vasárnap

Évzáró madarászás 2015.

A tél talán még csak most mutatta meg igazi arcát először, máris belopta a szívembe magát. Ha a mínuszok mellé szikrázó hó is társulna, talán még szebb lehetne, de a tiszta levegő, valahogy az ember lelkét is megtisztítja, nem csak az orrát. Mire is ez a nagy lélektisztítás? Hát arra, hogy átgondoljuk az elmúlt évet, vonjuk le a tanulságokat, vigyük tovább azt, amit érdemes és ha nem tudnánk eldönteni, miért is tűnnek néha a dolgok olyan feketének, most van idő elgondolkodni, vajon tényleg olyan sötétek-e, mint amilyennek néha látszanak. 
Ja, ez itt én vagyok, hétfőn reggel :)
Az örömök megélésére is néha oly rövid az idő, éljük hát meg újra a képeken, ha már be kell húzódnunk. Klasz dolog az ünneplés, az ajándékozás is, de legfőbb jó , hogy végre befejeződik az ünnepek előtti rohanás és az egymásra figyelés ideje ez.Barlangot lehet keresni a gyertyában, darts világbajnokságot lehet tartani kicsiben, és mindenféle étkeket lehet enni hatalmas mennyiségben. No ez egy idő után kissé kimerítő.
Mára már nem sül több süti és a porszívó is azt súgja állj!
 


Nehéz elképzelni a meleg szobából, milyen is lesz, ha kilépek, de soha nem bánom meg, mikor egy kirándulást bevállalok ilyenkor. Az óévet már lassan hagyományosan a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesülettel kezdjük búcsúztatni Kardoskúton, a darvak egyik Mekkájában. Ha nem is mindig, de elég nagy biztonsággal lehet errefelé őket meglátni ilyenkor, főleg, ha a köd nem borít be mindent. Idén valóban kegyes volt hozzánk az ég, hiszen ragyogott a nap, és rengeteg madár fogadta a csapatot.(Ez a fotó:Győri Zolié, csak jól betettem ide is. :) Köszi Z!

A terület méltán megérdemli a szigorúan védett kategóriát, hiszen párját ritkítja ez a pusztaság, a többezres itt telelő darucsapattal.

 Persze ragadozók és ludak is vannak erre, akik javarészt azzal töltik az idejüket, hogy a földön keresgélnek, az öreg rétisas pedig azt játssza, hogy felkergeti a több száz fős csapatot. Néha el is kap belőlük, de „sajnos” ez nem akadt lencse végre. 





Egerész ölyveket, vörös vércsét is láttunk, egy jó nagy csapat bíbicet, néhány pólinggal megtűzdelve. 
Tanácsokat kaptam, „mit tegyek, ha a madáretetőmbe kinézve egy jó kövér patkány mosolyog felém?” című témában, majd beláttam, nagyobb obit venni most már elengedhetetlen lenne, ráadásul egy kalandos fotózáson eltűnt védőkupakot be kell rendelni.Persze ez azért nem tűnt fel, mert a gépet Pesten őrzi egy fontos emberünk, mindenféle fura maketteket fotózva, mert kell.Szerencséje, hogy bírom a srácot! 




A sok madár reményében koccintottunk az új évre, mini kocsma-büfévé alakítva a magasles tartó oszlopait. Persze a sofőrök neeeeem! Jó volt értékelni az évet madarász szempontból és tervezgetni a jövőt, amiben azt hiszem minden tagnak benne lesz a természetvédelem, a fotózás és a túrázások, kinek milyen mértékben és formában az persze változó.
Nagyon boldog új évet minden kedves blogolvasónak!

MónikaJ