Összes oldalmegjelenítés

2011. október 15., szombat

Élményekben gazdag nap!


A mai cím találó erre a napra, hiszen sokféle élmény és egyben madárfajokban gazdag napot zártunk. Elég furcsa  a lemenő nap képével kezdeni, de most mégis megteszem, hiszen a madarászós nap most péntek délután és egy gyönyörű napfényes szombat délelőtt volt. Már a délután hat órás ellenőrzés is tartogatott meglepetéseket, rég látott fajokat és egy kis ragadozót, aki ellen be kellett vetnünk egy-két trükköt. Két Jégmadár, Nádi sármány, Csilpcsalp füzike , Vörösbegy, Feketerigó, Énekesrigó. Vándorsólyom, persze nem a hálóban, csak az égen, M. Ádám figyelmes szemének köszönhetően.
Egyik kedvenc időpontom, mikor a hajnali ébredő nap felbukkan a fák felett és kb 2-3 perc alatt megjelenik teljes szépségében. Közben a fénye körbejárja a tavat, a finom köddel borított mezőt, a szárcsákat, akik éppen első vízbemerüléseiket tartják.

Rövid sétával indult a reggel a gáton, mire odaértem a többiekhez, el is illant ez a pár pillanat. De közben fotóztam néhányat, hogy ne felejthessem el, és mást is ráébresszen, milyen szép is.




Az esti madarak elengedésekor még egészen narancsos volt a nap fénye.
 Tetszik az árnyékmadár!
Párosban:
 Nádi sármány:
Kontraszt:
A Meggyvágó igen erőteljes csípése meg is látszik:
 A kezdeti gyengeségek után egészen gyors madárszedések jöttek, sok Rigóval, Tengeliccel, Ökörszemmel, Őszapóval, aki azóta kék körmökről álmodik:
 Az előző két cinke neve: Gábor és Imi. Most is nyúzzák egymást.
Jöjjön még egy várva várt Függő cinke, egy Ökörszem és egy berepülő Bütykös hattyú család:

Az átvonuló madarak megszínesítik ezt az amúgy is gazdag őszt, jó lenne még pár legalább ilyen napos hétvége! Ezek az élmények azok, amikor azt kívánnád, bárcsak soha ne múlna el!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése