Azt hiszem igen aktív időszakát éli az egyesület így nyáron. Szinte minden hétre jut valami extra program, amire szerencsére egyre többen kíváncsiak. Vannak visszatérő látogatók, akik szinte minden programon ott vannak és elmondásuk szerint a jó bennük az, hogy a szabadban zajlanak, a természet szeretetére tanítják a gyerekeket és persze az sem rossz, hogy ingyenes.
Néha elgondolkodom ezen, tényleg. Milyen kevés kellene, hogy az emberek jól érezzék magukat, csak meg kellene érteniük, hogy fontos kiszakadni néha a mindennapokból, még ha időnként lehetetlennek is tűnik, feleslegesnek, hiszen jobb, ha az ember halad a feladataival. Újabban sokszor ezt érzem én is, de ha a sorrendet végiggondolom és sikerül eljutnom azokra a helyekre, amelyek fontosak nekem, sokkal több erőt kapok, mint azt előzetesen valaha is reméltem. Mindenkinek ezt kívánom, találja meg Ő is, vagy találjon rá, mint ahogyan rám is talált egyszer, nem is olyan rég :)
Kimaradt az előző blogból a vércsegyűrűzés a Nagy szigetben, ami ismét egy jó meleg nap zárása volt .Soha nem láttam még vércsét közelről, ilyen kicsiket meg aztán különösen nem. Viccesek, ahogy a költőláda nyitott részénél kukucskálnak kifelé. Nagyon kíváncsi társaságnak tűnnek, és hangosan visítanak, ha valaki közelít. Látszik a ragadozó vér.
Merész vállalkozás következett egy omladozó pajtában, ahol kuvikládát tettek fel Petiék egy sarokba. Jó lenne, ha legközelebb befoglalná valami ezt is. De a közelbe menni csak óvatosan! Jut eszembe a VTE-nek a fiúk révén már egészen sok odúja van. Ha az összes madár, aki a Peti-Ádám odúépítész vállalat költőládáiban kelt ki, egyszer összegyűlnének és megbeszélnék, hogy hálából ráülnek a vállukra, nem tudom elbírnák-e őket?
Az odúk egymás közelében olyanok, mint egy kis központ, ez a mostani viselhetné a "Nagy sziget lakópark" nevet. A lakókat sorszámozzuk, majd kérjük, máskor is térjenek be erre! Kissé távolodva, már a laktanya mögötti részen szalakóta fiókákra találtunk egy újabb kis "épületben". Repülni még biztosan nem tudnak, de a lábuk már elég nagy a gyűrűzéshez.
Ha VTE pörgés, hát legyen, hattyúgyűrűzésnek induló énekesmadár gyűrűzésen voltunk a kubikban. Megérkezett a hír, hogy Gábor nem lesz ( végre :) ) ezért elkel a segítség. Voltak is szép számmal a hálóállítók. Ha igaz a mondás, Gábornak aznap rengeteget kellett csuklania, hiszen sokszor emlegettük, hogy csinálná, ha itt lenne. Vajon most mit csinál? Bántották a méhek? Ugye kapott enni? Biztosan hiányzunk neki?.......stb. Na, nem pontosan idéztem!
Igaz, hogy nem bővelkedtünk az új fajokban, de volt végre barkóscinege, jó volt kinn, kiszedtem egy igen szédítő rigót, némi segítséggel. Ha egy szem a gyűrű alá szorul, ráadásul vagy hatvanat pörög utána, na ehhez már szakértő kell, vagy legalább is, szám szerint két (fél)madarász.
A segítségre mások is rászorultak, van, aki nem tudja széthúzni egyedül a hálót és miután bejelenti, hogy nagy baj van a 14-nél, mégsem ott van, hanem a 12-nél. Nem értem, pedig a hálók számozása olyan logikus: 5-6-12-13-7-9-14-10-8- amarra 11-n1-n2-n3-n4 :)
A tövisszúró igen harcias példányát sikerült ma begyűjteni.
A szédítő sebességű VTE programok sorát egy gólyagyűrűzés és egy újabb szalakótázás zárta, de ezt csak képekről ismerem. A gólyás programra még sikerült eljutnom. A Kishomokiak nagy érdeklődéssel jöttek el Petiék kertjébe, ahol három kis fiókát sikerült meggyűrűzni. Nagyon klassz volt a daruskocsi, amivel leszedték a kicsiket, majd miután a kíváncsi tekintetek és a barátkozó kicsi és nagy kezek megsimogatták őket, vissza is kerültek rendben a helyükre. A nagy már alig várta, hogy visszarepülhessen. Jó lehet a telkén az embernek egy ilyen lakótárs, bár mint megtudtam, a gólyák nem szomszédok, hanem családtagok!
Szépek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése