Összes oldalmegjelenítés

2014. április 4., péntek

Néhány szép pillanat

Talán ez lehetne a legtalálóbb cím mára, hiszen valóban csak egy-egy villanásra sikerült a kubikba kimenni madarászni és a másik téma is olyan gyorsan meg volt, hogy a hosszú rákészülés után szinte el sem hiszem.
Az otthoni körtefa virágait csipkedik a zöldikék. Ő éppen lebukott!
Na, de kezdjük az elején. Igazán gyorsan tört be idén is a tavasz a természetbe, villámsebesen bontva ki rügyeket, virágokat. Fogalmam sincs, hogy nekem miért nem sikerül felmelegednem a szokásos, tavaszi üzemi hőmérsékletre? Van az úgy, hogy reggel tekerek a suliba és úgy érzem, ráfagyok a csodás kétkerekű, piros járgányomra és el sem hiszem, hogy szemben az emberek kesztyű nélkül fogják a kormányt!
Lehet, hogy a tél csak bennem maradt meg ennyire? A madarak is rendesen énekelnek a kubikban, megjöttek a barátkák, csilpcsalp füzikék. Szuper fogás volt már többször is szajkóból, akik idén talán költenek is itt, hiszen kettőt sikerült meggyűrűzni Ernának eddig. Bagoly is akadt a hálóba párszor, de nem véletlen ám!
Barátka énekel:
Szajkó:

 Barkóscinege hím:
Nagy szemű baglyos hálóval felszerelkezve érkezett a madarász csapat, a háló alatt csalétek egérrel. Milyen jó, hogy van belőle elég a területen, még az egyik odúba is befészkeltek. Mondjuk igen szomorú látvány volt, mikor 4 éhes kisegér az elpusztult anya mellett volt benne. Lehet, hogy mérget evett. 
Másik odúban két nagyon álmos pelegyerek szundikált, mikor ellenőriztük őket.
Nászruhás nádi sármány hím:


Régi álmom teljesült a hétvégén. El sem tudom mondani, mennyit gondolkodtam már egy régi kedves morzsoló sorsán, ami végre talán betölti azt a szerepet, amire egykor megálmodtam.
 Igaz, hogy kukoricák megkínzására találták ki,  de nekem nincs mit dolgozni vele. Mikor megtekeri az ember, szépen lassan begyorsul, fémes hangok jönnek belőle, szinte zenél, mikor forog a kerék. Közben elfog az az érzés, ami talán egykor a vele dolgozó ember is átélt. Nem kell sietni, minden úgyis elkészül rajta. Talán már arra az állatra gondolt, akinek adni fogja. Vajon kik használták egykor? De jó lenne megnézni! Miket beszélgettek közben? Biztos nem az internet lassúságára panaszkodtak, vagy a mobiltelefon magas havidíjaira.
Íme az átalakulás fázisai, miután többször is átgondoltam, konzultáltam nálam sokkal profibb átalakító mesterekkel. ( Köszönöm Juditnak :)
Először lecsiszoltam.Ezután világos foltokat festettem rá akrillal.
A kedvenc levendulás mintát választottam rá. A decopage technika: előbb szétszedjük a szalvétát, majd a legfelső réteget használjuk fel.
Alá ás fölé ragasztólakk kerül.
A réseknél oda kellett ügyeskedni.
Néhány ecsetvonás még akrillal, és íme kész, morzsolást vállalok :)

3 megjegyzés:

  1. Már több mint egy hónapja nem írtál! :(

    VálaszTörlés
  2. Csak történnek a dolgok, nincs idő leírni :)
    Pedig csupa izgi, na majd nekilátok!

    VálaszTörlés