Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 24., szerda

Csupa mitológia

Bocs a kezdésért, de az előző Pargai bejegyzésből kimaradt néhány gondolat.A  fecskés képek, talán van közöttük Vörhenyes is, de zömmel biztosan Füsti fecskék voltak.
 

Pillanatkép az utcákról. Nagyon hangulatosak, kicsit furcsa, hogy ilyen közel vannak a házak egymáshoz, de a rekkenő hőség miatt nagyon előnyös. Ez az út a várba vezet, amit még a velencei hódoltság alatt építettek. Itt igazán csodálatos a kilátás, íme néhány kép innen fentről.
Kibírná valaki , hogy ne kezdjen el rögtön rajzolni?
A kis lőrésnyi ablakokból kilátni az egyik strandra, illetve a kis szigetre, amire könnyen át is lehet úszni, közelében pedig jót lehet búvárkodni.

Az olajfákon közben folyamatosan mondják a kabócák.
Másnap az Acherón folyóhoz mentünk, aminek persze, mint majdnem mindennek Görögországban köze van a mitológiához és különös története van. Egyik ága az a bizonyos Styx, amiben a legenda szerint a gyermek Achileuszt fürdette meg az édesanyja, hogy a csatában sérthetetlen legyen. Mivel a bokájánál fogva tette mindezt, bizony nagy hibát vétett, mert a máig is achilles ín néven elhíresült testrészén sebezte halálra egy íj.
Nagyon furcsa volt a szine :) Igen a szine!!
 Szóval kedves görög hajóskapitányunk bőszen ajánlgatta a folyóból vödörrel kimert vizet, hogy mosakodjunk meg vele, hátha mi is sérthetetlenek leszünk. Engem inkább a folyó élővilága izgatott, azt hiszem mondanom sem kell!
Láttunk Vízityúkot, törpegémet, Jégmadarat, fecskéket, Nádirigót, Sávos szitakötőket, ezeket itthon is látni, csak érdekes volt ebben a közegben.
Biztos vagyok benne, hogy aki már átélte a következő esetet, az tudja, milyen jó érzés. Szóval, jön egy madár, akinek csak a hangját hallani. Éles, viszonylag rövid jelzés.Jégmadár? De hol van? Erre, még jóformán végig sem gondolod, és megjelenik, kirepül a nádasból, és még le is ül a szélén. Persze idő nem maradt lefotózni, de itt van belül ez a pillanat. Ugye van aki tudja, miről beszélek?
Ez itt jól elbújt!
Függőcinege fészkeket is lehetett látni, de láttam már szebbet is! Ez egy régen elhagyott volt. A cinkék azért megjelentek a közelben egy kisebb csapatban.

 A folyó persze a tengerbe folyik, delta torkolattal, aminek a tenger felőli része egy újabb mitológiai történet része, csak úgy rendesen, görögösen. Az Akheron (bánat folyójának) torkolatánál van az alvilág bejárata, mondják ők. Itt Hádésszel kellett volna találkozni, de nem történt meg. A sziklák és barlangok azonban nem mindennapi látvány!
Ez itt a "bejárat".

Elég félelmetes volt ezek között elhajózni és egyes utasokkal szemben ülni .... :). De a látvány megérte!!!
Még pár szó az ide útról, Vörösfejű gébiccsel, felkoncolt patás növényevővel, és vidrával, de ezt majd legközelebb.......!!! Nem szeretném, ha bárkinek megfájdulna miattam a szeme!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése