Szőlőrigós délelőtt, Bölömbikás délután

 Az évfordulós gyűrűzés kellemesen telt, annak ellenére, hogy elég erős lett a szél. A kubikban lenni, sétálni, a madarakra figyelni  mindig is jól esik.

Emlékezetes pillanat egy rigó, akire nagy boldogan vágtam rá, hogy mennyire is hasonlít a szőlőrigóra. Hááááát!

  Az is volt. Jó volt újra látni a Kis poszátát, aki szürke színe ellenére olyan elegáns.Felismerni a fejéről lehet, alól a torka egészen fehér, felül a fejtető sötétszürke.
                                 

   Délután Kardoskúton sok madárral találkoztunk, a legemlékezetesebbek az út mellett kb. 4méterre álldogáló Bölömbikák voltak. Jellegzetes fölfelé nyújtott nyakkal próbálták magukat nádnak álcázni, de a háttér zöldesebb volt a kelleténél!!!
                                                                                                                                                                                     



A belvizeken hatalmas tömegben voltak a Pajzsos cankók, akiknek egészen sokféle színvariációjával találkoztunk. Szakértők szerint a hímeknek ilyenkor számtalan megjelenési formája van. Volt még Szárcsa, Kanalas réce, Böjti réce.




                               

Alig győzöm sorolni, de a Gólyatöcs, a Bíbic egyszerűen kihagyhatatlan.

 A Gólyatöcs lábai olyan hihetetlenül hosszúak és vékonyak, az a csoda, hogy nem törnek el egy-egy nagyobb széllökéskor. Ahogy repüléskor állnak, az meg egyszerűen akrobata mutatvány. Már távozóban voltunk, mikor egy Vörös gémet sikerült észrevenni a nádasban.

Lassan kezdtem azt gondolni, hogy a nádas minden pontján madarak vannak, csak nem mindegyiket sikerül meglátni. Búcsúzóul még egy Nagy goda párocska szállt le az út mellé. Sokan madarásztak arra kocsiban ülve, főleg a nagy szél miatt. Láthatóan ez a madarakat sem zavarta igazán.