Összes oldalmegjelenítés

2011. május 8., vasárnap

Puszedli

Régóta vágyakoztunk már a pár éve üresen hagyott nyúlketrec benépesítésére. Most eljött a pillanat, mikor tér -idő-akarat-együttműködés-ötlet-...végre összeállt és egy "talán" lógófülű törpenyuszi, Puszedli megérkezett. Köszönöm a közreműködést Edmondnak!!! Kezdetben rendkívül félénken mozgott új otthonában, ahogyan ezt egy rendes nyúltól várja is az ember.
A feszültséget evéssel vezette le, ha ez így folytatódik, 50 kilós, rekord súlyú nyuszi lesz belőle. Betettünk hozzá egy társbérlőt, akivel igen könnyen megbarátkozott. Csendes, nem eszi el előle a kaját, jó mellé bújni.

A második napon már jóval oldottabban viselkedett, kedvenc helye, ahol kedvére szaladgálhat, műellenségeket feltételezve sűrű irányváltásokkal és magas szökkenésekkel. Minden érdekli, főleg a rágható, zegzugos dolgok. Igazából nyuszira mindenkinek szüksége van, csak van, aki nem tud róla!

A hétvégi gyűrűzés szép időben telt, sok poszátával, egy vörösnyakú vöcsökkel, két pár Búbossal és egy hálóba akadt Törpegémmel, akiről sajnos lemaradtam. Most mégis a Sisegő füzike képét teszem be, amelyikből az egyik szépen mutatja a fajra jellemző bélyegeket, a másik kicsit halványabb színű volt.A bölömbika elhallgatott, remélem a fészkén költ és azért. Jövőhéten erdei iskola, bízom benne, hogy  szép időnk lesz, sok madárral!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése