Első kék történetem

Szép ez a szín, oly sok minden fűződik hozzá. :) Ma természetesen a szalakóták, akik igazán szépen mutatnak ebben a tollruhában. Megfesteni sem egyszerű, de nagyon élvezetes, ha sikerül eltalálni.

 Történetünk igazából csütörtökön kezdődik, amikor hosszas egyeztetés után egy kis csapat, felvértezve lepke hálóval, három autóval, zsákokkal és gyűrűkkel nyakába vette a batidai pusztákat. Felnőtt szalakóták befogása és gyűrűzése volt a cél, a tavaly kihelyezett mesterséges odúknál. Az, hogy hím, vagy tojó az illető, elég nehéz pontosan megállapítani, hiszen mindkét madár kotlik a tojásokon, a hím elvileg színesebb, de mi van, ha kopott. Szóval marad a megérzés, talán egy hím és egy tojó volt a két mai példány.

Ha jól emlékszem 10 odú ellenőrzését végeztük el, miközben az autókból ki-be szállva távcsővel kémleltük a puszták élővilágát. Igazi kalandhangulat, mikor újabb odúhoz közeledve várjuk, vajon sikerül-e a befogás.

  Azt hiszem az óvatos osonás képességében még fejlődni kell egy kicsit, hiszen majdnem lehetetlen vállalkozásunk két bátor legény kirohanásával kezdődik. 

Egyikük az odú szájához emeli a hálót, másikuk a fedelet elfordítva belekukkant a dobozba és ha van madár, ügyesen beteszi egy kicsi zsákba. Eközben a madarak valószínűleg elgondolkodnak: "Na többet sem szunyókálok el költés közben!" Szerencsére ravasz madarászainknak köszönhetően újabb két felnőtt példány lábára került gyűrű.

  Végül a "neve éppen nincs" tónál kötöttünk ki, ami a béke szigete ebben a zajos kavarodó világban. Jó volt megállni itt a sok ki és beszállás után és elképzelni, milyen lehet a tetőről naplemente után még csillagokat is nézni. Na nem lesz ez sok már a jóból egyszerre?

A kék történet holnap folytatódik, de ál-mos-va-gyok!!! :)))