Tavasz a télben

Sétára csábított ma a napsütés bennünket. Fő cél a kutyasétáltatás volt, de azért távcsövet és fényképezőt is vittünk magunkkal. Az olvadó hó, meg a belvizek miatt elég nehéz a terepen közlekedni, ezért Körtvélyes felé vettük az irányt, ahová a gátig kocsival betonon be lehet menni. Az út kellemes volt, csak Zsömi lihegése töltötte be kissé az orromat. Annyira izgul, nem tud a fenekén ülni, ha utazunk, előre kell néznie a sofőr mellett.

Ahogy kiszálltunk, rögtön bevetette magát a vad természetbe, nem zavarta a jéghideg víz, sár, növények, sőt még a közelben lövöldöző vadászok hangja sem.

A napsütés egy siklót is kicsalt rejtekéből. Ő nem menekült el tőlünk, ellentétben a fákon repkedő Őszapó csapattól, akik Zsömi közeledését nem vették olyan szívesen. A bokros részen Széncinkék, Kékcinkék voltak még.

Elindultunk a gát tövében Körtvélyes felé. Első ragadozó egy Vörösvércse volt, aki gyönyörű repülési technikáját mutatta be, majd láthatóan nagyon óvatosan távolabbi villanyoszlopokra szállt le, ahogy közeledtünk. Zsömi közben vadászkutyásat és kotorékebeset játszott, az összes szagmintát begyűjtötte és legszívesebben a létező összes lyukba benézett volna.

Az ártérről a magas víz miatt kiszoruló őzek és nyulak több csapatban legelésztek és pihentek a szántókon, mintha csak nevettek volna a másik irányban lévő vadászokra.

 

Egerészölyveket, Barna rétihéját, és talán egy Rétisast láttunk a távolban üldögélni a szántásban,  nem repült fel, de hatalmas méretével  így is lenyűgöző volt. Sajnos a távolság miatt a fényképezőnk kevésnek bizonyult.