Összes oldalmegjelenítés

2015. október 24., szombat

Álmodunk és néha ébren is...

Vannak álmok, melyek akár hosszú évekig váratnak magukra, majd egyszer csak valóra válnak, pont, mikor az ember nem is számít rá. Ilyen volt meglátni, szemtől szembe lenni Id. Pieter Bruegel képeivel. Mindig is szerettem a Németalföldi festőket, élükön ezzel a talányos emberrel, aki nagy mestere a komponálásnak, a mozgalmas, sok alakot felsorakoztató műveknek. Bocsi a madarászoktól a kissé szokatlan témáért, de ez is én vagyok és talán másnak is meghozom a kedvét a festményekhez.
Bécsig kellett menni az élményért, de nem bántam meg. Ez a város amúgy is egyből megragadja az embert a maga nyugalmával, szépen rendben tartott épületeivel, szobraival, melyeken a dolmányos varjak is szívesen ücsörögnek, csak, hogy hű legyek a blog alapgondolatához.
Egy többszintes mélygarázsban sikerült parkolni. Itt ez a divat, a kocsikkal nem akarják elcsúfítani az utcákat. A Kunsthistorische Museum meglehetősen szép környékben van, hiszen a parlament és a Hofburg mellett kellett elsétálni.   Ez az egykori császárok és feleségeik lakosztályait, múzeumokat, apró meghitt kápolnákat, az Osztrák Nemzeti Könyvtárat, a Spanyol Lovasiskolát és a mai Ausztria hivatalainak egy részét öleli fel. Ma a Hofburgban található a hivatalos székhelye az Ausztriai Elnöki Hivatalnak. A kertben épp egy katonai toborzó és kiállítás zajlott, remélem nem a bevándorlóknak köszönhetően. 
Jobban tetszettek azért a közönségszórakoztató önkéntesek. Itt gondolnak a turistákra, nem hagyják őket séta közben egy percre sem unatkozni.Igazi szabad emberek ők, akik a parkban csak úgy szappanbuborékot fújnak a gyerekeknek, vagy éppen zenélnek, indokolatlan lófejeket húzva magukra. Valahogy úgy tűntek, nem paráznak a holnapon és a mindennapi gondokon.
A képtárról annyi mindent kellene mesélnem, de ez is olyan, mint a legtöbb jó dolog a világon, amihez inkább illenek az érzések, mint a szavak. A hely szellemét jó átérezni, siklani a gondolatokkal a történelmen át és állni ott a nagy művek előtt, ugyanúgy, mint az alkotóik egykor.

 Félelmetes belegondolni, hogy Rubens a csodás portréit festve épp ugyanígy hátralépett akkor, megnézte messzebbről a képét, hasonlította a modelljéhez, majd úgy döntött, kész. És ez a pillanat vajon milyen lehetett? Érezte, mekkora csodát is alkotott?  
No és a mitológiai medúzát sokan megfestették, de ilyen rémisztőnek még soha nem láttam, mint ezt. Belegondolni is fura, hogy egyéb eszközök nélkül (fényképező, számítógép...) hogyan tudta csupán a képzeletével megalkotni.
Velazquez a maga korában rendkívüli merészséggel kezelte az ecsetet. Az impresszionisták egyik előfutárának is tartják, hiába volt a barokk jeles alkotója. Itt Bécsben a Margarita Teresa infásnőről készült sorozatának négy darabja látható. Udvari festőként az volt a dolga, hogy az igen fiatalon már feleségül ígért kisasszonyt lefesse, hiszen fényképező nem  lévén ez volta legjobb megoldás, hogy I. Lipót császári trónörökös, a leendő férj láthassa felnőni a menyasszonyát. Élőben gyönyörű az arc részletezése,a  ruha megoldása, ahogy a közelről csak ecsetvonásokkal teli viharos vonalakból távolabbról összeáll a kép és valami hihetetlenül lágy, finom hatást kelt az egész. Látni, ahogy az átlátszó kendő fölé suhan a szoknyának könnyedén, lazán, mint egy egyszerű ujjgyakorlat Velazgueztől.


Id. Pieter Bruegel Bábeltornya festménye az egyik kedvenc képem. Állni előtte és a részletekben elmerülni hatalmas élmény volt. Sokat tudnék róla írni, de most álljon itt csak úgy-ból és beszéljen önmagáért. :) 

Kilépve képtárból még ma is érzem, milyen csoda is ez a hely. Elvarázsol, bepillantást enged egy olyan világba, amit több száz éve keletkezett. Látni enged a festőóriások szemével egy kicsit.
Apró tárgyakat is árulnak persze az aulában, de inkább nem mondom az árakat, nem is érdekes, de igen kreatívan próbálják megnyerni a kedves közönséget egy kis vásárlásra.
 Vannak ékszerek, amik olyanok, mint a híres képeken a hölgyek nyakában. Vannak táskák, amiken a reprodukciók villannak meg itt ott. 
No, ez elgondolkodtatott, szerencsére rájöttem, nem ezen múlik a boldogság, ráadásul tudnék is készíteni ilyet, már csak egy jó nyomatra lenne szükség vászonra a festményről. 

Végül egy újabb kedvenc, Giuseppe Arcimboldótól, meggyőződésem, hogy a kortársai nem voltak felkészülve erre a látványra, de nekem bejön :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése