Aki hattyúkat szándékozik gyűrűzni, sok mindennel rendelkeznie kell.
Először is : nagy türelemmel, kitartással, sok száraz kenyérrel, kampós végű bottal. Kell még egy erős kéz, vagy több, aki majd elkapja azt a nagy fehér madarat, és amíg el nem feledem, kell hattyú is!!
Első alkalommal kellemes délutánt töltöttünk a kubiknál, mikor a hattyú gyűrűzésre mentünk.Vagy húszan megjelentünk, ki-ki vérmérséklete szerint nagy elszántsággal, vagy izgalommal teli várakozással, vajon mi történik majd. Hát! Sok minden, de gyűrűzés az éppen nem, mert a jól előre idecsalogatott, beetetett, kézhez szokott hattyúk éppen másfelé voltak. Jó volt nézni azt a sok embert, ahogy a tavak között bóklászott, és tulajdonképpen jól érezte magát így is.Bevallom én cseppet sem bántam, hogy most nem jött össze, féltettem volna őket.
Izgalmas a várakozás:
Második felvonás, már izgalmasabb volt, a fás tónál, rögtön az elején hattyúetetésre érkeztem meg. Mind a négyen, két szülő és két fiatal madár egészen közel jöttek alkalmanként Gáborékhoz, meg a kampós bothoz, de elkapni nem sikerült őket. Még jó, hogy volt egy pót hattyú, akin Erna azért gyakorolhatott egy kicsit. Igazán finom volt a Márton napra sütött liba-hattyú alakú mézes, Edina anyukája jóvoltából mi is alaposan be lettünk etetve. Szóval ismét jó volt a hangulat, bár most egy kicsit már én is vártam, hátha sikerülne elkapni legalább az egyiket.
Harmadik felvonás: ezt csak az elmesélések és videók alapján tudom, mert éppen rajz szakköröztem a gyerekekkel, mikor üzenet érkezett: megfogtuk a kicsit is!
Ugyanis előbb a gúnárt, majd az egyik kicsit sikerült meggyűrűzni, végre! A kitartás meghozta gyümölcsét, még ha nélkülem is.
Vízre bocsátás, végre sikerült:
Az egyik gyerek a szakkörön bölcsen megkérdezte, Tanárnénit nem szeretik ezek a hattyúk?
Erre most nem válaszolok!!!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése