No meg a madaraknak, a tónak, a nádasnak, akik azóta is várnak, ugyanúgy, mint akkor. Emlékszem a korai kelés egy kissé elbizonytalanított, biztosan akarok menni? Nem lenne más egyéb, sokkal fontosabb dolgom? De mivel megígértem, és kíváncsi is voltam, erőt vettem magamon. Miután kiértünk az egész nap olyan volt, mint egy mese. Nekem az első gyűrűzésen Nyaktekercs, Barna rétihéja, sőt még egy igen ritkának számító Bajszos poszáta is bejött. Magával ragadott a lelkesedés és úgy éreztem, mintha mindig is ide tartoztam volna.
Most már tudom, hogy a fontos feladatok is jobban haladnak, ha a fejemben rend van, ha tudom, mi a fontos. Ha unalmas dolgok vannak körülöttem, két perc múlva a kubikban járok gondolatban. Mások azt hiszik figyelek, de lehet, hogy éppen azon töröm a fejem, milyen jó gyönyörködni a tájban, jó helyük lenne-e a parti fecskéknek a löszfalnál? Milyen lehet egy bíbic ülve? Van, aki összekeveri a dolmányos varjakat valamivel? Mikor látok meg véletlenül egy bölömbikát, egy lappantyúval az oldalán? Miért szeretem ennyire a Barkósokat? A süvöltők kinek süvítenek, vagy miért olyan jó körbe sétálni a tavat, csak úgy?
Csupa fontos dolog, amiből olyan sokan nem értenek semmit.
Pedig jó minden pillanatát átélni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése